A Lányok Ügye
Mi az a lányok ügye?
A lányok ügye programunk a női nemiszerv-csonkítás (FGM vagy Excízió) elleni kampányunk fedőneve. Ez a barbár szokás még ma is 200 millió nőt érint a világban elsősorban Afrikában, de nem kizárólag ott. A patriarchizmus legerőszakosabb megnyilvánulása, amelynek célja, hogy elvegye a nő szexuális élvezetét. A vágást kislány korban (5-6 éves) vagy tinédzser korban (15-16 éves) végzik népcsoporttól függően.
Miért hívjuk így?
Az excíziót nagyon erős tabu veszi körül, sem a lányok egymásközt, sem családon belül, sem a férfiak nem beszélnek róla. Kívülállóként, fehér emberként nincs jogunk beleszólni egy közösség szokásaiba. Nem is tettük ezt addig, míg rá nem bukkantunk egy helyi szervezetre, a Sini Sanuman-ra, amelyik már 20 éve elkötelezetten dolgozik saját népe felvilágosításán. A mi feladatunk tehát a felvilágosító kampányok anyagi forrásának megteremtése, amihez szükségünk volt egy fedőnévre. A feladatot partnerünk a Sini Sanuman helyi segélyszervezet végzi.
Honnan indultunk?
Alapítványunk több, mint 10 éve dolgozik a bamakói Sansfil negyedben, ahol a legszegényebb gyerekeket segíti iskolába járni. Ahogy támogatott kislányaink felcseperedtek úgy szembesültünk azzal, hogy mindegyikük átesett a csonkításon. A környéken korábban nem volt felvilágosítás ebben a témában. A hiedelmek arról, hogy miért van a csonkításra szükség sokkolóak voltak, így például többször megjelent az a válasz, hogy „Nem lehet gyermekem, ha nem vágnak meg.” „Futni fogok minden férfi után, ha nem vagyok megvágva”, „ Isten előírja, hogy meg legyek vágva”, „Nálunk ez a szokás. Ezért majd a lányomnak is meg fogom csináltatni.” Az excízió (a csonkítás) és az egészségügyi problémák kapcsolatáról semmit nem tudtak. Mivel nyíltan nem lehetett beszélni erről a témáról, ezért egészségügyi névtelen kérdőívek kitöltettésével tájékozódtunk. Ezeket a válaszokat olvasva rendkívül elkeseredtünk és keresni kezdtük az utat arra, hogy változtatni tudjunk. Több helyi szervezettel, művésszel is felvettük a kapcsolatot, és végül egy véletlen megpillantott óriásplakát vezetett el minket a bamakói Sini Sanuman szervezethez.
Ki vagy mi az a Sini Sanuman?
A „Sini Sanuman” kifejezés helyi bambara nyelven van és azt jelenti, hogy a „Holnap Egészségéért”. Ez meg is mutatja azt, hogy a szervezet elsősorban az egészség felől közelíti meg a témát. Felvilágosító beszélgetéseik elsősorban az excízió egészségügyi komplikációiról szólnak.
A szervezet egyébként 20 éves, egy helyi férfi Siaka Traoré vezeti, akinek az édesanyja maga is excizor volt. A húsz év alatt már 63 közösséget juttattak el oda, hogy kimondják a tiltást az excízióra. Kampányaik egy-egy közösségben hosszú hónapokig, akár évekig is eltartanak.
Bár a szervezet alkalmazottai és munkamódszere teljes mértékben helyi, az elindítója 20 évvel ezelőtt egy különleges amerikai hölgy volt, Susan Mc Lucas. A hetvenes éveiben járó Susan Bostonban él és egy kerékpározást oktató iskolát vezet ma is. Még fiatal korában olvasott egy cikket az FGM-ről, ami annyira felkavarta, hogy évekkel később, amikor édesanyjától egy kisebb vagyont örökölt elhatározta, hogy azt az FGM elleni küzdelemre fogja fordítani. Malit választotta kiindulási helyszínnek, ahova több, mint húsz évvel ezelőtt érkezett pár hónapra. Akkoriban Mali még biztonságos országnak számított a külföldiek számára és Susan biciklivel közlekedett Bamakó utcáin. A biciklije hátulján egy felirat hirdette, hogy Stop Excision! Siaka Traoré az élelmiszer boltban dolgozott, ahová Susan járt vásárolni és ahol egy nap szóba elegyedtek. Innen indult a Sini Sanuman FGM ellen fellépő szervezet története.
A Sini Sanuman helyi szakembereit helyi és külföldi magántámogatók és alkalmanként nagyobb szervezetek, mint az ENSZ is finanszírozták a múltban. Az elmúlt években a Mali felé nyújtott pályázatok az ország bezárkózásával és az amerikai segélypolitika megváltozásával jelentősen beszűkültek, így a programok fenntartása veszélybe került. A szervezet korábbi alkalmazottai, oktatói, vezetősége ma leginkább önkéntes alapon, fizetés nélkül dolgozik.
2022-ben és 2023-ban a Sini Sanuman tudását és kampányát vásároltuk meg és vittük el a Sansfil negyedbe. A két év alatt a három részre osztott kampány első két fázisát tudtuk finanszírozni Magyarországon szervezett gyűjtésekből és a Hint of Africa termékek értékesítéséből.
Mi történt 2022-ben az első fázis során? - vezetők, asszonycsoportok, excizorok felvilágosítása
Sini Sanuman partnerünk módszere a felülről lefelé szervezett felvilágosító beszélgetések, személyes meggyőzések, oktató előadások kombinálása rádió és TV reklámokkal egy adott közösségre koncentrálva. Csak egy teljes közösség meggyőzésével lehet eredményt elérni. Az első beszélgetésen a polgármester, az öregek tanácsa és az asszonycsoportok vezetői vettek részt. Ha ők már elfogadták a változtatás szükségességét, akkor haladnak tovább.
Ezután kezdődtek az asszonycsoportos beszélgetések, ahová egy női felvilágosító alkalmazottuk, Mme Keita járt el. Számunkra meglepő volt, hogy milyen sok asszonycsoport van egy afrikai szegénynegyedben, Mme Keita több, mint harminc csoportnál járt három hónap alatt a 45 ezer lakosú szegénynegyedben. Ezek a csoportok gazdasági önsegélyező és lelki támogató csoportként működnek, rendszeres gyűléseket tartva. Az asszonyok megdöbbenten hallgatták Mme Keita szavait a csonkítás és az azzal összefüggésben álló egészségügyi komplikációkról. Maguk is előhozták problémáikat, amiket most először kötöttek össze az excízióval.
Mme Keita felvilágosító beszélgetésének módszere, hogy nem az excízióval kezdi a beszélgetést, hanem egy általános a jó és rossz szokásokról, tradíciókról beszélgetve, illetve a nők elleni erőszakról beszélgetve indul el. A beszélgetés során kerülnek egyre közelebb az excízió tabu témájához, amit a hallgatóság hoz előszőr szóba. Ezután elmagyarázza az asszonyoknak, hogy az excízió okozta hegesedés hogyan okozhat súlyos problémát például szüléskor, illetve a nemi élet során.
Az excizorok
Mindezzel párhuzamosan Mme Keita, ahogy tudomást szerez kilétükről, felkeresi a negyed excizor és excizor segéd asszonyait, akiket személyes beszélgetések alkalmával próbál meggyőzni arról, hogy hagyjanak fel tevékenységükkel. A Sansfil negyedben – megtudtuk -, hogy nem lakik képzett excizor, de két excizor jár át a szomszéd kerületből elvégezni a vágásokat. Ezen felül van 10 excizor segéd, akik a beavatkozások mellet asszisztálnak. A 10 segéd excizor közül kilencen tettek fogadalmat arra, hogy „leteszik a kést”, azaz többet nem vesznek részt csonkításban. A 10. még a férje jóváhagyására vár azért, hogy ezt a fogadalmat megtegye. A két átjáró excisor-ból egyet sikerült felkeresni és meggyőzni arról, hogy hagyja abba a vágásokat és keressen más bevételi forrást magának. Ilyenkor a Sini Sanuman átképzést és/vagy mikrohitelt ad egy új szakma vagy kereskedelmi tevékenység indításához.
2023-as program: A második fázis : A férfiak felvilágosítása
A férfiakat nem könnyű elérni és felvilágosítani. Egyrészt azért, mert nem tömörülnek csoportokba, nem járnak kocsmába, másrészt nagyon gyakran szégyenlősen hárítják ezt a témát mondván, hogy ez „a nők ügye”. Számukra ez fokozottan tabutéma. A férfiakat a tapasztalatok szerint elsősorban a mecsetben, vallási vezetőkön keresztül lehet felvilágosítani. A vallási vezetőket pedig csak egy más vallási vezető tudja felvilágosítani. Egy asszony szavát nem fogadnák el, így ezeket a beszélgetéseket Mme Keita nem tudta megejteni. A vallási vezetők és ezáltal a férfiak felvilágosítása a 2023-as év tevékenysége volt, amihez partner szervezetünk más kerületből utaztatott a Sansfil negyedbe már felvilágosult vallási vezetőt. Ez a tevékenység egy három napos, vallási vezetőinek szervezett képzés keretében zajlott le. A képzés jól sikerült, minden résztvevő elfogadta, hogy ez a szokás nem előírás az iszlám szerint. A szimpózium résztvevői között is felszínre kerültek a családjukból hozott egészségügyi problémák, amelyek az excízióhoz köthetők.
Hogyan kapcsolódik a Lányok Ügye kampány és a Remény Háza?
Sini Sanuman partnerünk 20 éves tevékenysége során több helyi adományban is részesült. Egy különösen nagylelkű helyi ember egy telket adományozott a szervezet részére azzal a céllal, hogy az egy nőközpontot hozzon rajta létre. Az adományozott telek évekig parlagon hevert, mert a szervezetnek nem volt forrása az épületet felépíteni. Ezen a ponton csatlakoztunk mi be és kezdtünk gyűjtésbe a ház felépüléséért. Míg 2023 még a források megteremtéséről és a ház megtervezéséről szólt, addíg 2024 már az építkezés éve volt. Az építkezés főszponzorává a Richter Gedeon Nyrt vált, de támogatott még a Hungary Helps Ügynökség a Xeless Kft, számos kisebb cég és rengeteg magán ember a Hint of Africa termékeink megvásárlásával. Az épületet, a helyi adottságokhoz igazítva Funk Bogdán és Nusszer Diána magyar építészek tervezték önkéntes munkában
Mi célt szolgál a Remény Háza?
A Remény Háza egy női menedék- és oktatóközpont, ahol az erőszak elől menekülő nők átmeneti menedéket és oktatást kapnak. A tanfolyamok célja, hogy olyan keresetet nyújtó tudással vértezze fel a nőket, amellyel saját lábra tudnak állni elszakadva korábbi bántalmazóiktól. Ilyen oktató programok például a szabás-varrás, szappanfőzés, számítástechnikai ismeretek és az írás-olvasás is. 2025 éve elején elindult az első oktató program, a szabás-varrás. Eddig 13 „túlélőnek” nevezett lány és nő a Remény Háza kedvezményezettjévé. Ők jelenleg is végzik a szabás-varrás tanfolyamot. A többi program egyelőre forráshiány miatt még nem indult el.
Az épületben a Richter Gedeon támogatásának köszönhetően rendszeres nőgyógyászati rendelés is fogadja az idemenekülőket és a környék lakosait.
2025- Lányok Ügye harmadik fázis – A befejezés
2025-ben szeretnénk az excízió ellenes felvilágosító kampányunkat végig vinni a Sansfil negyedben. Ez a fázis egy olyan képzést foglal magában, ahol 30 fiatal lány vesz részt, akiket a „változás hangjai”-nak hívunk és akiknek a feladata, hogy influenszerként beszéljenek és felvilágosítsák környezetüket a negyedben. Ezt a kampányidőszakot helyi rádiós beszélgetésekkel és hirdetésekkel is erősítjük. A lányok képzésére a Remény Háza ad helyszínt és lehetőséget. A kampány befejezéseként a közösség egy ünnepség keretében kimondja, hogy többet soha nem végezhetnek excíziót a területén. Ezt a gyűlést úgy hívják, hogy „Ceremonie d’Abandone”, ahol a beszédek mellett tánccal is üdvözlik az asszonyok a változást. Álmunk és reményünk, hogy ez az ünnepség még az idén megvalósulhat a Sansfil negyedben.
Jelenleg a Lányok Ügye harmadik fázisának elindítására gyűjtünk és a Hint of Africa termékek teljes bevételét erre fordítjuk. A megvalósulásra szükségünk van mindannyiotokra. Ha támogatnál, számlaszámunk: 16200010-10097432 Magnet Bank. Kérjük, hogy írd a közleménybe azt, hogy „Lányok Ügye”. Adományaitok által már eddig is jelentős változást hoztunk, reméljük, hogy most is számíthatunk rátok! A legkisebb adomány is számít! Köszönjük!
Morris Andrea